nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo

Teológiatörténeti Műhelykonferencia Nagyváradon

A Partiumi Keresztyén Egyetemen, 2019. november 22-én tartották meg „A magyar protestáns teológiai gondolkodás története a kezdetektől napjainkig” című nemzetközi műhely konferenciát.
Tíz előadás hangzott el, mindegyik előadáshoz felkért korreferátummal. Karunkat Dr. Kovács Ábrahám professzor és Dr. Somogyi Alfréd tanszékvezető tanár képviselte ezen a nemzetközi szakmai rendezvényen egy-egy előadással és korreferátumokkal.
A műhelykonferencia jó lehetőséget adott arra, hogy adott témában kutató tanárok és doktoranduszok szakmai beszélgetést folytassanak, s körvonalazzák a közeljövő kutatási irányait a teológiatörténet területén.
A konferenciát a Magyar Protestáns Teológiatörténeti Műhely, a Sulyok István Teológiai Intézet, a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma vallástudományi szekciója, a Debreceni Akadémiai Bizottság művészeti, bölcseleti és vallástudományi szakbizottsága valamint a Partiumi Keresztény Egyetem Humántudományi Tanszéke szervezte.

A konferencia az alábbi program szerint zajlott: 
09.30–09.50     Prof. Dr. Baráth Béla L.: Szemelvények F. Varga Lajos egyháztörténeti és teológiai munkásságáról
09.50–10.00     Korreferátum: Dr. Somogyi Alfréd 
10.00–10.20    Dr. Somogyi Alfréd: Belmissziós irányzatok a felvidéki református egyházban, két világháború közötti időszakban
Korreferátum: Prof. Dr. Kovács Ábrahám
10.30–10.45    Hozzászólások 
10.45–11.05    Drs. Bodnár Lajos: Teológiai antropológia Kovács Albert szemléletében
11.05–11.15    Korreferátum: Drs. Kulcsár Árpád
11.15–11.35    Drs. Petrov Anita: A spiritizmus és a református teológia Erőss Lajos gondolkozásában
11.35–11.45    Korreferátum: Prof. Dr. Kovács Ábrahám 
11.45–12.05    Drs. Juhász Zoltán: A 19. század holland ébredési mozgalma: a ’Réveil’ (1817-1854)
        Korreferátum: Dr. Somogyi Alfréd
12.05-12.20    Hozzászólások
12.00–12.20    Drs. Lovász Krisztián: Krisztológia és ekkléziológia Révész Imre tudományos írásaiban
12.20–12.30    Korreferátum: Drs. Bodnár Lajos
12.30-12.50    Drs. Antal János: Sulyok István esperes szerepe a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület megalakításában 
12.50-13.00    Korreferátum: Prof. Dr. Pálfi József
12.30–12.45    Hozzászólások
14.00–14.20    Prof. Dr. Kovács Ábrahám: A 19. századi teológiatörténet-írás alapvető kérdései
14.20–14.30    Korreferátum: Prof. Dr. Baráth Béla L.
14.30–14.50    Drs. Szabó László: Vázlatok Sebestyén Jenő a Szentírás inspirációjával kapcsolatos gondolatairól 
14.50–15.00    Korreferátum: Drs. Petrov Anita
15.00-15.20    Drs. Kulcsár Árpád: Ravasz László korai teológiai gondolkodásának jellegzetessége
15.20-15.30    Korreferátum: Drs. Lovász Krisztián
15.30-15.50    Hozzászólások

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.