nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo

Az idei évben is két tanulmányi programra jelentkezhetnek az érdeklődők

Tizenöt éve, az alapítástól kezdve a Selye János Egyetem része a Református Teológiai Kar. Kezdetben csak református teológiát oktattak, később a tanulmányi programot kibővítették a missziológia, diakónia, szociális gondoskodás szakkal. Az eltelt időszak alatt több mint százötvenen szereztek diplomát az alap- vagy a mesterképzés keretén belül. Az idén is erre a két tanulmányi programra várják az érdeklődők jelentkezését. Lévai Attila dékánnal beszélgetünk.

- Kilenc évvel ezelőtt iktatták be a tanulmányi programba a missziológia, diakónia, szociális gondoskodás szakot, amelyet azóta többen sikeresen el is végeztek. Kiknek ajánlják ezt a tanulmányi programot?

- Mindenkinek. De elsősorban azoknak, akik valamilyen elhívatást éreznek arra, hogy a sikeres végzés esetén a szociális gondoskodás területén helyezkedjenek el. Azonban nem ilyen egyszerű a folyamat. Mi egy olyan tanulmányi programot kínálunk, amely komplex a maga nemében. Egyrészt a világi szociális szférában is lehetőséget van arra, hogy a nálunk szerzett diplomával munkaerőt alkalmazzanak. Bár – azt azért őszintén el kell mondani-  hogy ezen a területen vannak visszásságok is, amelyek a mi tanulmányi programunkkal szemben kifejezetten inkább a szociális munka tudományterület kedveznek. A mi előnyünk ugyanakkor abban van, hogy a missziológia és a diakónia szakterületeken is képezzük a hallgatókat. Ily módon a missziológia, diakónia, szociális gondoskodás együttesen kínál nemcsak egyfajta profilt, hanem  bővíti az elhelyezkedési lehetőséget is. Most még ez elsősorban a külföld irányába jelentősebb, de reméljük, hogy szépen fokozatosan idehaza is mind jobban teret kap az ilyen jellegű munkalehetőség.

-  A felvételizőknél az elhívás és elköteleződés mellett fontos szempont a sikeres érettségi is.  De mire kapnak felkészítést azok, akik erre a három részből álló tanulmányi szakra jelentkeznek?  Miben különbözik ez a tanulmányi program a más egyetemeken meghirdetett, ehhez hasonló szociális munkás szaktól?

- Nagyon sok olyan tantárgyat is beépítettünk a tanulmányi programba, amely lelki többletet ad. Ennek elsődleges előnye az, hogy a végzősök nemcsak a szociális szférában tudják majd kamatoztatni a nálunk szerzett, előírt ismereteiket  - jogi, pszichológiai, gazdaságtudományi, stb. - de kapnak egyfajta hitbeli alapot is. Megismerkednek a Biblia alapjaival, hallgatnak egyháztörténetet, betekintést kapnak a  különböző vallásokba, hogy azok milyen módon vannak jelen a társadalom életében. Ezen kívül még van pár olyan szegmense a tanulmányi programnak, amely a másik két szakterülettel, a missziológiával és a diakóniával vannak összefüggésben. Ez az a többlet, amit más hasonló szakirány nem tud megadni.
- Milyen az érdeklődés a tanulmányi program iránt? Még mindig jelentős a jelentkezők számára, vagy már nem olyan attraktív?

- A három éves alapképzés kilenc éve változatlanul igyekszik megnyerni a leendő hallgatókat. Sajnos nem mutatkozik nagy érdeklődés a tanulmányi program iránt, de ez csak viszonylagos. Nem várhatjuk el, hogy tömegek jelentkezzenek olyan szakra, amelyben a munkaerőpiac nem a legjobb jövedelemmel kecsegtető munkát kínálja fel. Ez inkább egy tudatos választás azok részéről, akik nem akarnak hirtelen meggazdagodni az egyetemi végzettségükkel, hanem ott feszül bennük a segítségre való irányultság még akkor is, ha az ezzel járó munkavégzés nincs elvárható mértékben támogatva, megfizetve. Ez egy örökös kérdés, visszatérő társadalmi probléma. Úgy vélem, a munkaerőpiac úgy is megteremti azokat a helyzeteket, amelyben kompenzálni tud, adott esetben a jövedelmeztetés terén is. Ennek ellenére az érdeklődés a tanulmányi program iránt évről évre más. Általában öt és tíz fő közötti a jelentkezői létszám. Ezek közül a kétharmada be is iratkozik, de nem mindegyik végzi el. Vannak lemorzsolódások.

- Hogyan oszlik meg a jelentkezők száma a nemek tekintetében? Mi lenne az elvárható, ha lehet ilyet kérdezni?
- Ami a nemek megosztását illeti, a kezdetektől a női nem irányába „lejt” a pálya. Bár, ha jobban belegondolunk, akkor a szociális szférában is szükség lenne elhivatott férfi munkatársakra. Főleg azokon a területeken, ahol férfiakkal kell foglalkozni. Például a drogprevencióban, a kábítószerfüggőkkel való kapcsolattartásnál vagy az alkoholproblémákkal küszködőknél, illetve a rehabilitációs központokban jó lenne, ha minél több férfi munkatárs lenne.
- Hol tudják biztosítani a hallgatóknak a tanulmány alatt a gyakorlati képzéseket. Hol vannak erre lehetőségek?

- A képzés elindulásától  szerepel a tanulmányi programban a szakmai gyakorlat két és négyhetes időszakban, de kezdetben nem fordítottunk rá olyan mértékben figyelmet, hogy ezeket a szakmai gyakorlatokat a saját kezünkbe vegyük. A hallgatóra bíztuk a döntést, hol kívánja a szakmai gyakorlatot abszolválni, s az adott  intézmény visszaigazolása révén pedig beszámítást nyert ez a tantárgy. Időközben rájöttünk arra, hatékonyabb, ha a kar keres képzési helyeket. Jelenleg öt gyakorló hellyel írtunk alá együttműködési megállapodást: az idősek otthonaként szolgáló komáromi Timóteus-házzal, a hanvai Diakóniai Központtal, a tanyi de Ruyter Napközis Otthonnal, a kolozsnémai Nyugdíjas Otthonnal és a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjával. Tervben van az intézmények számának a növelése, hogy még több gyakorló helyet biztosítsunk a hallgatóink számára. Szeretnénk, ha nemcsak Szlovákiában, hanem külföldön, például Magyarország északi területein is lennének olyan szociális intézményeket, amelyek gyakorló helyként szolgálhatnának.

- Meddig lehet jelentkezni a missziológia, diakónia, szociális munka szakra, illetve a református teológiára?
- Március végéig kell a jelentkezést benyújtani a Református Teológiai Kar címére. Bővebb információ a kar honlapján találhatóhttp://rtf.ujs.sk/hu. Február 14-én a Selye János Egyetem nyitott napot tart, a Református Teológiai Karra is várja az érdeklődőket. De tervezünk március végén is /egészen pontosan március 28-án/ egy olyan jellegű nyitott napot, amely kifejezetten a karunk tanulmányi programjait hivatott bemutatni, illetve betekintést adni a kar életébe. Ezen kívül egyéni érdeklődés és előzetes egyeztetés alapján is fel lehet bennünket keresni.

A kar másik két  tanulmányi programjára, az ötéves tanulmányi időt magába foglaló református teológiai szakra, valamint az erre épülő doktori képzésre június végéig lehet jelentkezni. Az elhívott, átadott életet élő személyeknek a jelentkezését várjuk, akik lelkészként szeretnének szolgálni. Nagy szükségünk van teológus hallgatókra, mert egyre inkább érezhető az a fajta lelkészhiány, amely az egész Kárpát-medencében is megmutatkozik, beleértve a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházat. Azon dolgozunk, hogy olyan jól felkészült szolgákat adjunk az Anyaszentegyháznak, akik a későbbiekben maradéktalanul be tudják tölteni az üresedésben lévő helyeket, ahová várják a szolgálatra kész lelkipásztorokat.

Reformata, Iski Ibolya

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.